Testi önkritika

Testi önkritika

Felmérések bizonyítják, hogy nagyon kevés magyar nő elégedett a külsejével. Arra az észrevételre, hogy „ De jól nézel ki!” ritkán halljuk azt a választ „ Igen, én is úgy gondolom, én is úgy érzem!” Helyette inkább ezek a válaszok az általánosak ” Ne mondj ilyet, hiszen éppen most szedtem fel pár kilót, és különben is a hajam sincs igazán rendben!”

Úgy érezzük, saját elvárásainkhoz vagy a „társadalmi” eszményképhez képest mindig lemaradásban vagyunk.. A testsúlynak természetesen döntő szerepe van ebben az önkritikában, mert nehéz eltakarni, másrészről mert erre tudunk leginkább hatást gyakorolni.

Eltekintve attól a minimális százaléktól, aki elégedett a súlyával, és semmi problémája és fölösleges figyelme nincs ezen a területen. Legtöbben magunkra ismerünk az alábbi kategóriák egyikében:

  1. Normál testalkatú vagy akár nagyon vékony, de attól tart, nehogy meghízzon.
  2. Ingadozik a súlya, felszed pár kilót, majd fogyókúrákkal megszabadul tőlük, inkább mondható teltnek, mint kövérnek.
  3. Erősen túlsúlyos; kisebb súlyingadozások ellenére sem tud lefogyni.

Táplálkozási szokásainkat tekintve pedig mondhatjuk, hogy nem vagyunk felszabadultak az evés területén, állandó figyelmünk van azon, mit, mikor és mivel ehetünk. Megfigyelések szerint a következő négy kategória létezik:

  1. Erős önuralommal kordában tartja étkezését, nincsenek nagyobb kihágások.
  2. Időnként rátör a habzsolási roham, és sokat eszik.
  3. Étkezése az erős habzsolás és a teljes önmegtartóztató fogyókúra között ingadozik.
  4. Mélyen még reménykedik a fogyásban, látszólag azonban már feladta; sokat eszik.

A testsúly alapján még nem feltétlen látható, ki hogyan viszonyul az evéshez. Például, ha valaki a fenti 1-es kategóriába tartozik (normál testalkatú vagy akár nagyon vékony), étkezési szokását tekintve még vonatkozhat rá az (a), (b) vagy a (c) is. Lehet, hogy időnként úgy teleeszi magát, hogy moccanni sem bír, aztán másnap nem eszik semmit. Utána meg csak csipeget. Aztán megint elkapja a habzsolás… Arra is van példa, hogy valaki a habzsolási rohamokat követően „mesterséges hányásra” készteti magát, s így kerüli el a súlyfölösleget. Vagy erős hashajtót szed, hogy másnap minden kiürüljön. Nem fog elhízni, étkezése (és emésztése) azonban messze lesz az ideálistól.
Még egy túlsúlyos személynél sem egyértelmű, étkezése melyik ponton csúszott ki. A mennyiségeket tekintve mondhatjuk, hogy túllépi saját szükségleteit, de csak maga a személy (és közvetlen környezete) tudja, hogy az evés tekintetében melyik kategóriába tartozik (b-c-d).

A helyzet súlyossága, valamint az egyéni megítélés határozza meg a változtatás szükségességét és erősségét.
Mint saját magunk legelkötelezettebb kritikusai, azt hiszem, eléggé tisztában vagyunk azzal, amiken változtatni szeretnénk. Hogy legyen mihez viszonyítanunk, első lépésként nézzük meg, mit tartanánk az evéssel és a testsúlyunkkal kapcsolatban valóban ideálisnak!

  • elégedettek vagyunk a testsúlyunkkal, nincs rajtunk „fölösleg”; (Itt mindenki maga határozhatja meg, mit ért ’fölösleg’ alatt, én személy szerint nem a csont bőr külsőre gondolok)
  • akkor eszünk, amikor enni akarunk, azt és annyit, amennyit jónak tartunk;
  • az evés befejeztével jó a közérzetünk; nincs lelkiismeret-furdalásunk, hogy miért ettünk, vagy miért pont azt, és miért kellett annyit;
  • ha nem akarunk, nem eszünk.

Természetesen ahhoz, hogy ez valóban ideális legyen, a pontoknak egyszerre kell teljesülniük.

A fizikai szükségleten kívül, bizonyos körülmények „elengedhetetlen” feltétele az evés, amikor már csak a „feeling” miatt sem akarnánk kimaradni. Ilyen lehet egy vasárnap délutáni fagyizás, egy hangulatos helyen való kávézás, egy születésnapi parti stb.
Egyénenként változhat, ki milyen körülménynek nem tud ellenállni, s azt gondolom, távol állna az ideálistól, ha ilyen esetekben valamilyen elvi korlátozás miatt nem vennénk részt a buliban. Amennyiben viszont utána rosszul érezzük magunkat, vagy jóval többet ettünk a „feeling” szükségességénél, már eltávolodtunk az ideálistól, s az nem jó!
Testsúlyunk és a testünkkel kapcsolatos közérzetünk megmutatja, milyen az evéshez való viszonyunk. Amennyiben az evés ténylegesen a fenti célokat szolgálja, s nem kap több figyelmet, mint amennyire segíti az ember túlélését, nem lesz gondunk a testsúlyunkkal sem.

Kedves Elégedetlen Nőtársam! Légy akár ideális testsúlyú – sovány – telt – vagy kövér! Két fogyókúra között ne feledkezz meg arról az igazságról sem, hogy a magunkról alkotott eszményképünknél nem csak a külsőségek számítanak.
Az ideális külső mellett érdemes az ideális személyiségről, a belső szépségről is elgondolkodnunk.

Próbáljunk meg az élet egyéb területein helytállni, hogy büszkék lehessünk arra, amik vagyunk, és amit teszünk, hogy a fejfánkra értékesebb tettek is kerüljenek annál, mint hogy „Hosszú küzdelem árán képes volt lefogyni” vagy„Élete 83. évében sem hízott el”.
Azt hiszem tanulságosak mindannyiunk számára Pat Callaghan: Kiút az evés fogságából c. könyvének sorai.

Következik: Az evés, mint problémamegoldás